„Együtt Mátyusért és az itt élőkért!”
Üdvözlöm Mátyus község honlapján!
Veress Róbert a település polgármestere és egyben református lelkésze vagyok.
Megtisztelő számomra, hogy a 2024.évi önkormányzati választáson bizalmat kaptam és a felhatalmazást, hogy az itt élők rám bízták településünk sorsának irányítását. Minden erőmmel arra törekszem, hogy ezt a bizalmat megszolgáljam, a polgármesteri tisztségemből eredő feladataimat Mátyus fejlődésének előmozdítása érdekében lelkiismeretesen teljesítem, tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorlom, hittel, szívvel, emberséggel.
A honlap egyik célja, hogy az itt élőkhöz eljuttassunk minden településünket érintő fontos információt, hogy segítsük tájékozódásukat. Másik célja, hogy a távolban élők, innen elszármazottak számára bemutatni falunkat, hogy felébredjen bennük a vágy: el kell jönni – haza kell jönni Mátyusba és meg kell nézni ezt a csodálatos kisfalut, az épített és természeti értékeinket: a templomot, a Rózsás holtágat, a gyönyörű gyertyános tölgyes és tölgy-kőris-szil
erdőkből álló Lónyay erdőt, melynek tekintélyes része itt húzódik.
Tisztelt Látogató!
Amennyiben felénk visz, útja mindig szívesen látjuk szeretett kis falunkban. Remélem, hamarosan találkozunk! Addig is jó virtuális kirándulást kívánok a honlapunk segítségével.
Várjuk szeretettel:
Veress Róbert polgármester
Önkormányzati Hírek
Települési Hírek
Mindenszentek napja
Október 23.
október 6. Aradi Vértanúk Emléknapja
Idősek napja 2025.
Augusztus 20.
Államalapító Szent István királyunk ünnepe. Hálával és büszkeséggel emlékeztünk...
Gyermeknap 2025
Anyák napi köszöntő
Húsvéti köszöntő
Református ünnepi alkalmak
“Ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza.”
Rólunk
Örökségünk, értékeink, látnivalók és jellegzetességeink.
Fotógaléria
Utcaképek, rendezvények fotóinak folyamatosan bővülő galériája..













